Tőzser fél lábbal a Fradiban!

Tőzsér Dániel csapat nélkül maradt a nyáron, ugyanis legutóbbi klubja, az olasz Parma csődbe ment és a Watforddal sem tudtak megegyezni a folytatásról.

Azonban Danit ez sem tántorította el a folytatástól, így hazautazott, és rögtön felvette a kapcsolatot klubunkkal, hogy nálunk készülhessen a következő szezonra. Mindeközben a válogatottba is meghívást kapott, ami ugyan nem érte váratlanul a középpályást, hiszen tartotta a kapcsolatot a kapitánnyal. 

Tőzsér azt is elmondta, nem számít arra, hogy a kezdőcsapatban kap helyet a válogatottban, ő azt gondolja, mindig a legjobb formában játszóknak kell a csapatot alkotniuk.

A Nemzeti Sportnak meglehetősen szerényen nyilatkozott a folytatásról, miszerint Ő csak a válogatott szereplés miatt kapott edzéslehetőséget a volt csapatánál, a Fradinál. Ez természetesen nem véletlen, Tőzsér is megjegyezte, hogy Somalia távozásával megüresedett egy hely.

Belső információink szerint a felszabaduló posztra Tőzsért megfelelőnek találta Thomas Doll, így már csak a szokásos rutin formaságok, mint például az orvosi vizsgálat, vannak hátra a hivatalos bejelentésig, amely a napokban várható.

Címkék: átigazolás
http://fradifigyelo.blogstar.hu/./pages/fradifigyelo/contents/blog/19843/pics/lead_800x600.jpeg
átigazolás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?