Tart a Fraditól a Zeljeznicar - interjú

Nem voltak megelégedve saját maguk teljesítményével az FK Zeljeznicar játékosai a máltai Balzan ellen. A csapatkapitány és a vezetőedző is úgy látta, a visszavágón mutatott játékkal esélyük sincs a Fradi ellen.

A máltai odavágón simán, jó játékkal tudták legyőzni a Balzan együttesét, ám a visszavágón mutatott produkció bőven hagyott kivetni valót maga után. A kapus és csapatkapitány Marijan Antolović beszélt keményen a mérkőzés után:

– Nem így akartunk játszani. Miután Máltán nagyon odatettük magunkat, a visszavágó kicsit nehézkesebbre sikerült. A 2-0-s idegenbeli siker önbizalmat adott, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem mutatott jól a játék a második meccsen, de a legfontosabb a továbbjutás. Tudjuk, ha így játszunk a Ferencváros ellen, akkor semmi esélyünk sincs. De látjuk azt is, hogy mi tudunk ennél sokkal többet és jobbat. Budapesten már körvonalazódni fog, mit várhatunk magunktól, ha komoly európai csapattal találkozunk. Többre vagyunk képesek, de ehhez nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ne készüljünk százszázalékos elánnal.

A mérkőzésről a bosnyákok vezetőedzője Milomir Odović is hasonlóképpen vélekedett, elmondása szerint a figyelmen és a koncentráción sokat kell még javítaniuk.

A Zeljeznicar vezetőségében is tartanak a Fradi elleni meccstől, ugyanis miután napvilágot látott a hír, miszerint Samuel Eto`o csapata, az Antalyaspor bejelentkezett a balhátvédjükért, Josip Kvesicért, a bosnyák csapat elnöke, Almir Gredic egyből világossá tette, hogy amíg nem játszottak a Fradival senkit nem adnak el.

Címkék: Európa Liga
http://fradifigyelo.blogstar.hu/./pages/fradifigyelo/contents/blog/19379/pics/lead_800x600.jpg
Európa Liga
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?